- Haaahhh! - konkludálta Swann Radfield azon események végkimenetelét, melyek után egy tetszőleges, nemhogy többé, de minimum kevésbé normális férfinek sem jutna eszébe a "konkludálta" szó.
- Drágám... ez most-
- Klinnnnnnng-onnn!
Az utóbbi másfél megjegyzés egyharmadát Aíléná tette. Fekete hajával, kreol bőrével és határozottan egyiptomias vágású szemével teljesen meglepő benyomást keltett volna az elmúlt százezer év szinte mindegyikében Grönland bármely pontján. Radfieldet jóval kevésbé érte váratlanul az ifjú hölgy jelenléte, sőt, igazából a hiánya lett szokatlan, de ne szaladjunk az események elé. Legalább most még ne.
A hangok maradék kétharmada a kapucsengőtől származott. Az a már-már régimódi típus volt, mely többek szerint 'Klinng-onn' felkiáltással jelzi, ha valaki éppen áll az ajtóban, de már unja magát. (Nem, ennek a Star Trekhez semmi köze sincs. Egyszerűen így hangzik és kész.)
- Mi a fene, elmaradt a hóvihar? - csodálkozott Radfield.
- Miről beszélsz? Egyáltalán kit vársz Te ilyenkor? - értetlenkedett Aíléná.
- Klinnnnnnnng-onnnn! - hiába. A legtöbb csengő szókincse nem túl gazdag.
- Meghoztam a mók- öööm, a négyzeteket - ezt sem a csengő mondta. Hanem valaki más, aki éppen állt az ajtóban, de nem unatkozott. A kezében tartott csomag nemcsak kényelmetlen és nehéz volt, hanem ráadásul még izgett-mozgott is. Rakoncátlan négyzetek.
- Hoppá... mindjárt jövök, pillanat, kiscsillag, várj meg itt és ne nyúlj semmihez, kérlek!
Radfield nem vesztegette az időt az öltözködésre, mint ahogy Aíléná sem a várakozásra. Úgy gondolta, csatlakozik a férfihez, akit bizonyos fokig párjának tekintett.
Csakhogy, Aíléná sosem nyert volna még 37 méteres tájékozódási futást sem. (Igaz, éppen ezért nem is tervezte, hogy valaha el fog rajta indulni.) Tévedhetetlen biztonsággal indult el Radfieldhez képest az ellenkező irányba. Még az az ajtó sem szegte kedvét, mely csukott állapotával próbálta felhívni a figyelmet - saját magára.
- Vigyázz, ne... - szólt az ajtó.
- Miért? - lepődött meg Aíléná.
- Mert bár tény, hogy gyönyörű, egyiptomias vágású szemeid vannak, mégsem hinném, hogy ennyire sietned kéne. Előbb még alapos megfigyeléseket kell végezni a mó... a négyzetekkel, hogy biztonságos legyen az eljárás.
- Aha. Világos. Szerinted elég lesz a dió meg a mogyoró?
- Dió? Mogyoró? Mire? - értetlenkedett az ajtó.
- Hát a négyzetek etetésére!
- Buta lány, a négyzetek nem esznek.
- Ja tényleg...
Radfield ebben a pillanatban ért vissza.
Nos.
Ha az ajtók beszélnének, a történet akár így is lejátszódhatott volna, s ebben az esetben még az sem lehetetlen, hogy mesmeg véget ért volna.
Az az ajtó, melyen Aíléná átlépett, viszont egy szót sem szólt.
- Na már itt is vagyok, ne haragudj, hogy... drágám, merre vagy? - Radfield, miután nem tudta nem észrevenni a lány hiányát, rosszat kezdtett sejteni, s elejtette a frissen átvett csomagot. A négyzetek rosszallóan sivalkodtak és kaparásztak benne. - Aíléná? Aíléná, hová tűntél?
Tekintete az ajtóra tévedt, ám az vele sem beszélt. Rémülten rohant oda hozzá, s a félfán - már amennyire a titániumötvözet "fá"-nak tekinthető - villogó panelre vetett egyetlen pillantás elég volt ahhoz, hogy legrosszabb sejtései igazolódjanak.
- Neeeeeeeeeeem!!!!! - kiáltott Radfield, de már késő volt.
Pontosabban, túl korai.
